2013. január 8., kedd

Magyarország, Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom, SzG3



Ma ismét Szegeden voltam és megnéztem a dorozsmai szélmalmot. Nagy szerencsém volt, mert egyébként zárva lett volna, de éppen aznap felújítási munkák voltak, így össze tudtam ismerkedni a gondnokkal, aki megengedte, hogy töviről hegyire megnézzem a szélmalmot belülről is. Egészen a tetejéig felmásztam és az összes szerkezetet meg tudtam nézni egészen a lapátok tengelyéig és hogy hogyan adja át a forgásirányt a lefelé menő főtengelynek, nagyon érdekes volt. Ugyanakkor láttam a lapátokat forogni (nem sok ember volt mostanában, aki látta volna ezt - igaz, kézzel forgatták meg, de ez a videón nem látszik). Most a malom történetéről:
Dorozsma valamikor ősrégi halásztanya volt. Az ősbirtokos Durusma család bencés monostort alapított, mely a tatárjárás idején elpusztult. 1300 körül újra benépesült. 1478-ban már kőből épült temploma volt, ezt azonban a törökök lerombolták. 1719-ben ismét betelepítették, főként jász családokkal. Először a szegedi ferencesek látták el a hívek gondozását, majd 1725-ben megalakult a plébánia. A települést 1831 augusztusában kolerajárvány sújtotta. 1879-ben a nagy tiszai árvíz Szegeddel együtt Dorozsmát is elöntötte.
Kiskundorozsma 1876-ig a Kiskunság része volt, akkor csatolták Csongrád vármegyéhez, elszakítva ezzel a Kiskunságnak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez csatolt többi részétől. 1950-ig járási székhely volt, amikor is Szeged vette át a szerepét. A települést végül 1973-ban Szegedhez csatolták. Dorozsmának rendkívül kiterjedt pusztái is voltak, melyek területéből alakult ki a mai Üllés 1948-ban, Bordány, Forráskút és Zsombó községek pedig 1950-ben.
Az első szélmalom 1801-ben épült egy dombra, hogy a szél könnyebben meghajthassa vitorláit. A tanyavilágban a szétszórtan élő emberek szívesen gyűltek össze a malomban, hogy eszmét és híreket cseréljenek egymással. Sokszor a leányválasztás is a malomban történt. 1905-ben már 23 szélmalom állt Kiskundorozsmán. A legtovább kitartó és ma is látható malmot Czékus Andor építette 1821-ben. 1920-ig gabonát, utána takarmányt őröltek benne.
1966. november 25-én kisajátították, a tervbe vett felújítás, tatarozás halasztódott, míg végül egy csapadékos reggelen a szélmalom összeroskadt, s Dorozsma utolsó szélmalma is elpusztult. Az Országos Műemléki Felügyelőség úgy határozott, az épületet eredeti anyagok felhasználásával renoválja. Az újjáépítés 1972 őszén kezdődött. A malom egyes elemei felcímkézve egy melléképületben várták, hogy összeillesszék őket. A helyreállítás 1973 tavaszán fejeződött be.
2005. június 9-én reggel a folyamatos esőzések hatására ismét elpusztult a malom. A malom falának északi oldalán több négyzetméteres faldarab leomlott. 2006 augusztusában megkezdődött az újjáépítés a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megrendelésére. A munkálatok 2006. december 18-ra elkészültek és a felújított malomépület átadása december 20-án, ünnepélyes keretek között megtörtént. A húszmillió forintért felújíttatott szélmalom kipróbálásakor megroppant egy meghagyott régi tetőgerenda.
Eléggé zaklatott történelem!
(szöveg: wikipedia)

Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom, forog a malom szélkereke!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom
 Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom, az információs tábla
Szeged - Kiskundorozsma, a szélmalom

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése